KIA cee'd
KIA cee'd
KIA CEE'D

Lenyugözo elgondolások kívül és belül Sportos kupékat idézo formai megoldásaival az új cee’d ellenállhatatlanul vezetésre csábít. A Kia díjnyertes formatervezoi csapata, élén Peter Schreyer dizájn-igazgatóval, és a cee’d magyar formatervezojével, Kovács Miklóssal ismét lélegzetelállítót alkotott!

Készen áll az újdonságokra?

A Kia számára a „részletekbe menő figyelem” nem pusztán üres frázis. Számunkra ez maga a valóság, a formaterv szempontjából éppúgy, mint a minőséget tekintve, hiszen a kettő szorosan összefügg. Vessen egy pillantást a kecses tetőívre, a Kia jellegzetes hűtőmaszkjára vagy a szépen megformált, vadonatúj első és hátsó LED-es lámpatestekre (opcionális). A karosszéria minden apró részletére öröm rápillantani. A padlólemez burkolata a lehető legsimább kialakítást kapta, a hátsó légterelőt meghosszabbítottuk, míg a hátsó lámpatesteknél új karaktervonalat alakítottunk ki. Amint azt több száz órányi szélcsatornavizsgálat is igazolta, mindezzel jelentős mértékben csökkentettük az autó légellenállását, így a cee’d minden eddiginél takarékosabb is lett.

Az élet tele van kalandos fordulatokkal. Válasszon olyan autót, amelyre minden körülmények között számíthat. Hogy egy percig se kelljen autója miatt aggódnia, a cee'dhez egyedülálló, hétéves gyári garanciát kínálunk. Nekünk sem kell aggódnunk a nagyvonalú ajánlat miatt, hiszen a cee'd a létező legszigorúbb normák szerint, ultramodern szlovákiai gyárunkban készül, megbízhatóságát és tartósságát pedig számos vizsgálat igazolja. Így aztán várhatóan soha nem lesz szüksége a Kia kivételes, teljes körű garanciájára, amely nem mellékesen időtartama alatt szabadon átruházható az autó esetleges további tulajdonosaira, a modell használatpiaci értékét növelve. Ezt nevezzük mi izgalmasan megbízható autónak.

Az új Kia cee’d fedélzetén mindenki otthon érzi magát. A látványos középkonzol megvilágítása megteremti az utasteret uraló, kifi nomult légkör alaphangulatát. A beltérben kiváló minőségű anyagokkal találkozhatunk, a műszerfal felületei puha tapintásúak. A stílusos környezetet olyan egyedi megoldások teszik még lenyűgözőbbé, mint a ’fecskefarkú’ ajtókilincsek, vagy a sportos, három részből álló műszeregység. A könnyű kezelhetőség érdekében mindent a vezető köré terveztünk. Az műszeregység opcióként nagyfelbontású, kiválóan leolvasható TFT LCD kijelzővel is elérhető. Az ergonómia az állítható középső könyöklőnél folytatódik: a vezető felé forduló kartámasz is azt igazolja, hogy a cee'dben tökéletes harmóniát alkot egymással forma és funkció.

A Kia cee'd vadonatúj megoldások hosszú sorával teszi még élvezetesebbé az utazást:
Vegyük például a műszeregységbe illesztett, színes TFT képernyőt, amelyen a praktikus fedélzeti számítógép adatai is megjelennek. Vagy a vadonatúj, kényelmes elektromos rögzítőféket, amely hagyományos kézifékkar helyett egyszerű gombnyomással aktiválható.
Az ötletes technológiai megoldások között feltétlenül említést érdemel az intelligens parkolássegítő rendszer, amely a kormányzást átvállalva segít leparkolni az autót, akár a járműnél csupán 100 cm-rel hosszabb helyre is. A rendszer felismeri a megfelelő, párhuzamos parkolóhelyeket, automatikusan kormányozza az autót, és folyamatosan ellenőrzi a jármű előtti és mögötti, szabad helyet – Önnek nincs más dolga, mint a sebességet szabályozni, illetve a rendszer utasításait követve kezelni a sebességváltót.

Mosolyogva eljutni A-ból B-be? Az új Kia cee'ddel ez természetes. A cee'd olyan intelligens technológiai megoldásokat vonultat fel,
amelyekre egyáltalán nem számítanánk ebben a kategóriában. Ilyen az MP3-kompatibilis, hathangszórós CD-lejátszó, amelyen keresztül az alapkiépítésben kínált AUX/USB csatlakozók segítségével akár az iPodon vagy egyéb hordozható zenei lejátszókon tárolt zeneszámait is meghallgathatja. Opcióként 4,3 colos TFT LCD képernyővel felszerelt audiorendszer is megrendelhető*. A könnyed célba érést a Kia legújabb, 7 colos érintőképernyővel felszerelt, teljes térképes navigációs rendszere segíti. A berendezés akár tíz nyelven alkalmas a hangfelismerésre, valamint a szöveges üzenetek felolvasására. A rendszer menet közben tájékoztat az utcanevekről, és megjeleníthető rajta a manőverezést segítő tolatókamera képe is. Szeret egyszerre több dologgal foglalkozni? A kormánykeréken elhelyezett távvezérlőkkel erre is lehetősége nyílik: hangosítsa fel, vagy halkítsa le a rádiót, kezdeményezzen telefonhívást a Bluetooth kihangosítón keresztül, és szabályozza a sebességtartó automatát, miközben mindvégig az úton tartja a szemét.
Modellek, árak

LX EX Limited EX Prémium Summer Edition GT Line
KIA cee'd 1.4 CRDi VGT (90LE)
5 204 000 Ft
Akciós ár:
4 704 000 Ft*
5 804 000 Ft
Akciós ár:
5 304 000 Ft*
6 184 000 Ft
Akciós ár:
5 684 000 Ft*
KIA cee'd 1.4 DOHC CVVT (100LE)
4 704 000 Ft
Akciós ár:
4 204 000 Ft*
5 304 000 Ft
Akciós ár:
4 804 000 Ft*
5 684 000 Ft
Akciós ár:
5 184 000 Ft*
KIA cee'd 1.6 GDI (135LE)
5 004 000 Ft
Akciós ár:
4 504 000 Ft*
5 604 000 Ft
Akciós ár:
5 104 000 Ft*
5 984 000 Ft
Akciós ár:
5 484 000 Ft*
5 799 000 Ft
Akciós ár:
5 199 000 Ft*
6 484 000 Ft
Akciós ár:
5 984 000 Ft*
KIA cee'd 1.6 CRDi VGT (136LE)
5 404 000 Ft
Akciós ár:
4 904 000 Ft*
6 004 000 Ft
Akciós ár:
5 504 000 Ft*
6 384 000 Ft
Akciós ár:
5 884 000 Ft*
KIA cee'd 1.6 CRDi (136 LE)
6 199 000 Ft
Akciós ár:
5 599 000 Ft*
6 584 000 Ft
Akciós ár:
6 084 000 Ft*
KIA cee'd 1.0 T-GDI (120LE)
5 304 000 Ft
Akciós ár:
4 804 000 Ft*
5 904 000 Ft
Akciós ár:
5 404 000 Ft*
6 284 000 Ft
Akciós ár:
5 784 000 Ft*
KIA cee'd 1.4 CVVT (100LE)
5 499 000 Ft
Akciós ár:
4 899 000 Ft*

* - Az akciós árak részleteiről és feltételeiről kérjen egyedi ajánlatot vagy keresse munkatársainkat!
Felszereltségek

LX EX Limited EX Prémium Summer Edition GT Line
Biztonsági felszereltség
6 légzsák
ESC (ABS+EBD+BAS+TCS+HAC)
VSM (Vehicle Stability Management)
ESS (Emergency Stop System)
LDWS (Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer)
Automata központi zár (sebességfüggő)
Kormány pozíció kijelző
ISOFIX
7 év vagy 150 000 km teljes körű garancia
12 év átrozsdásodás elleni garancia
TPMS (Guminyomás ellenőrző rendszer)
Külsű felszereltség
Könnyűfém keréktárcsa
Színezett üveg
Sötétített üvegezés
Hazakísérő fény
Fűtött, elektromos külső tükör
Fűtött, elektromosan behajtható külső tükör LED irányjelzővel, beszálló fénnyel.
Fényszóró mosó berendezés
Adaptív xenon fényszóró mosó berendezéssel és automata magasságállítással
Ködfényszóró
LED hátsólámpák
LED nappali menetfény
Kanyarfényszóró
Metál fényezés 120 000 Ft 120 000 Ft 120 000 Ft 120 000 Ft
Belső felszereltség
Ajtókárpit szövet betét
Ajtókárpit bőr hatású betét (belső színcsomag, bőr csomag, luxus csomag)
Belső színcsomag
Csúsztatható középkonzol az első ülésekhez
Könyöktámasz a hátsó ülésen
Fémbetétes műszerfal
Fényes fekete betétes műszerfal
Bőr kormány és váltógomb
6:4 arányban dönthető hátsó ülés
Csomagtér alatti tároló rekesz, csomagrögzítő háló, elektromos csatlakozó a csomagtérben
Velúr padlószőnyeg, bőr szervizkönyv mappa
Állítható magasságú vezetőülés
Állítható magasságú utas ülés
Fűthető első ülések és kormánykerék
Manuális klímaberendezés
Kétzónás automata klímaberendezés
Hűtött kesztyűtartó
Automata párátlanítás a szélvédőn
Térkép olvasólámpa + napszemüvegtartó
Automata fényszóró
Elektromosan sötétedő belső tükör esőszenzorral
4 irányban állítható szervokormány
3 fokozatú szervokormány
Konvex külső tükör (vezető oldal)
Távirányítós központi zár riasztóval
Nyomógombos indítás intelligens kulccsal
Első elektromos ablakok
Automata első elektromos ablakok
Automata hátsó elektromos ablakok
Elektromos kézifék, csúsztatható könyöktámasszal és hátsó lábtér fűtéssel
Dohányzó csomag
Tolatóradar
SPAS automata parkoló rendszer
Fedélzeti számítógép
Elektromosan 8 irányban állítható vezetőülés memóriával, deréktámasszal
Helytakarékos pótkerék
Tempomat sebességhatárolóval
RDS funkciós rádió / CD, MP3 lejátszó
Kormányról vezérelhető audio rendszer
Bluetooth
AUX+USB
6 hangszóró
Navigáció tolatóradarral, tolatókamerával, automata világításkapcsolóval, DAB funckióval
Deréktámasz az első üléseken
Fűthető szélvédőmosó fúvókák
Panoráma napfénytető 275 000 Ft 275 000 Ft

- Széria       - Rendelhető       - Csomagban       - Nem rendelhető      
Galéria

Letölthető árlista, prospektus és műszaki adatok

LETÖLTÉS
LETÖLTÉS
LETÖLTÉS
LETÖLTÉS